Várak a Börzsönyben 3. túra 2023.10.07.
A mai túra a 3-ik a sorban. Mára három várat terveztem, a Salgóvárat a Jancsi-hegyet és a Magyar-hegyet de a csapat döntése szerint a Magyar-hegy ma kimaradt.
Az autót Perőcsényben a Hegyalja út végén hagytuk, majd a piros + jelzésen indúltunk felfelé. Először a Salgóvárat kerestük fel ahol az ebédünket is megettük. A napsütéses kellemes időben elücsörögtünk itt egy kicsit, közben az égen szép Cirrus Undulatus felhők úsztak.












Bella képek.














Aztán a Jancsi-hegy felé vettük az irányt. Közben több helyről is szép kilátásunk volt, szóval nem siettünk… még a Csóványoson a kilátó is látszott.








Bella képek














Megkerestünk két geoládát is a „Holló-kő” és a „A börzsönyi Jancs-hegy” nevűeket.



Az úton találtunk vadkörtét, szedret, somot is mind finom volt, ja és csipkebogyó is sok volt.
Bella képek


Virágok is voltak, szép Őszi kikerics és Magyar szegfű…



Jó kis túra volt. A végén még a szüreti mulatságra várakozókkal is csináltunk közös képet 🙂

Nagyorosziban a Millers Inn-ben vacsiztunk és hazafelé még Verőcén sikerült az Oázisban sütit is venni.


Ezeket is érdemes megnézni
Sáska 2023.10.01.
október 1, 2023
Szender 2022.04.26
április 26, 2022